Netskope

Az amerikai Netskope vállalat portfóliójának fókuszában a SASE (Secure Access Service Edge) áll. A platform magában foglalja a biztonságos webes átjárót (SWG), a felhőalapú hozzáférés-védelmi ügynököt (CASB), a tartománynévrendszert (DNS), az adatvesztés-megelőzést (DLP), a tűzfalat, mint szolgáltatást (FWaaS) és távoli böngésző -elkülönítési képességeket is. Ügyfeleik között tudhatják többek közt a Daimler-Mercedes vállalatot, az Airbust, de a belga székhelyű, a világ pénzügyi alapinfrastruktúrájának legfontosabb cégét, a Swiftet is. Köszönhető ez valószínűleg annak is, hogy már nemcsak CASB-, de komplett SSE- (secure service edge) megoldást kínálnak, mi több, a Gartner idén márciusi kutatása alapján ezen a területen a vezető megoldások közé emelte a Netskope-ot. Felhős, de saját maguk által fejlesztett infrastruktúrával haladnak, nem a megszokott felhőszolgáltatókat használják, hiszen a filozófiájuk szerint a publikus infrastruktúrákon futó kontroll rétegek érdekütközésben lennének magukkal az infra szolgáltatókkal, így inkább saját erőből létesítenek hozzáférési pontokat. Távoli elérés, felhős tűzfal, új generációs web security, és adatszivárgás elleni (DLP-) komponenseik tökéletes összhangban képesek működni közös menedzsmentkonzolból vezérelve. Több, más gyártótól származó SD-WAN megoldással is kiegészülhetnek, és az Open API erőteljes használatával több olyan, egyéb gyártó által kínált megoldással integrálhatók, amelyek funkcionalitása fontos lehet egy valódi zero trust alapú megközelítés kiépítéséhez.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ:

www.netskope.com

Leírás

Cloud Security - Cloud Access Security Broker

CASB - A Netskope Cloud Access Security Broker (CASB) a Netskope Security Service Edge (SSE) komponenseként lehetővé teszi a felhőalapú alkalmazások felhasználásának gyors azonosítását és menedzselését, függetlenül attól, hogy azok menedzselt vagy nem menedzselt alkalmazások. A megoldás képes megakadályozni a bizalmas adatok ellopását, legyen szó szándékos emberi károkozásról vagy adatszivárgást okozó rosszindulatú szoftveres támadásról. A Netskope Security Cloud valós idejű hozzáférést és védelmet biztosít a fenyegetésekkel szemben, miközben a felhős szolgáltatások bárhonnan és bármilyen eszközzel hozzáférhetőek maradnak.

Cloud Security - Cloud Security Posture Management

Cloud Security Posture Management - A Netskope Cloud Security Posture Management (CSPM) biztonsági szempontból értékeli az infrastruktúra mint szolgáltatásként (IaaS) igénybe vett platformokat az Amazon Web Services (AWS), Microsoft Azure, Google Cloud Platform (GCP) esetében, valamint olyan biztonsági figyelmeztetéseket generál, amelyekre a rendszergazda reagálhat. A megoldással konfigurálható egy vagy több olyan szabály, amely mentén értékelhető, hogy a környezet megfelel-e a CIS vagy a NIST szabványoknak. A Netskope ezen kívül best practiceket, azaz jól bevált gyakorlatokat is biztosít, amelyek mentén a rendszergazda elvégezheti a biztonsági értékeléseket. Ennek köszönhetően a vállalati infrastruktúra folyamatosan ellenőrizhetővé válik, hiszen a konfigurált irányelvek konstans módon monitorozzák a potenciális biztonsági réseket.

Cloud Security - Security Access Service Edge

SAAS SECURITY POSTURE MANAGEMENT - Mivel a vállalkozások egyre növekvő ütemben helyezik át adataikat a felhőbe, az ezzel járó kockázatok is megnövekedtek (az adatvesztés, a konfigurációs hiányosságok, vagy az eszközök hozzáférési inkompatibilitása a SaaS-erőforrásaihoz), emiatt az egész migráció komoly kihívást jelent. A Netskope SaaS Security Posture Management (SSPM) segítségével láthatóvá és mérsékelhetővé válnak a félrekonfigurálásokból eredő kockázatok, kikényszeríthetővé válik az alkalmazást használó eszközök megfelelősége, ezáltal még egy fokkal biztonságosabbá tehető a környezet a fenyegetésekkel és a rosszindulatú szoftverekkel szemben.

Cloud Security - Security Service Edge

Cloud Firewall - A Netskope Firewall-as-a-Service (FWaaS) lehetővé teszi a konszolidációt, csökkentve a komplexitást és az üzemeltetési költségeket, miközben hálózati biztonságot nyújt a kimenő forgalom számára, minden porton és protokollon. - személyes tűzfal: lehetővé teszi a forgalomszabályozást a forrás és a célállomás, a felhasználó és a csoport, az FQDN és a wildcardok alapján. - átjáróként funkcionál az FTP szolgáltatásokhoz. - lehetővé teszi a forgalmi naplózást és az események exportálását. - teljes integráció a SASE architektúrával (SWG, CASB, ZTNA, RBI).

Next Gen Secure Web Gateway (SWG) - A Next Generation Secure Web Gateway (Next Gen SWG) felhőalapú internetbiztonsági megoldásként megakadályozza a malware-ek károkozását, felismeri a fejlett fenyegetéseket, weboldalkategóriák szerint szűr, védi az adatokat, és ellenőrzi az alkalmazások használatát legyen szó bármely felhasználóról, távoli eszközről. A Netskope Security Cloud Platformjára épülő megoldás biztonságossá teszi a szoftver mint szolgáltatás (SaaS), az infrastruktúra mint szolgáltatás (IaaS) igénybevételét, és a hálózati hozzáférést is. A Next Gen SWG a beágyazott CASB, SWG és DLP platformokat közös ellenőrzési mechanizmusokban egyesíti, így előre meghatározott és egyéni jelentések is rendelkezésre állnak a részletes elemzéshez.

Private Access for ZTNA - A Netskope Private Access, Zero Trust Network Access (ZTNA) megoldás zökkenőmentesen csatlakoztatja a hitelesített felhasználókat bárhonnan, és bármilyen eszközzel az adatközpontok és nyilvános felhőkörnyezet erőforrásaihoz. Növeli az általános IT-biztonság szintjét, felgyorsítja a felhős migrációt, egyszerűsíti az IT-infrastruktúrát, és lehetővé teszi a szervezetek számára a biztonságos távoli hozzáférési architektúrára való átállást. A NewEdge privát biztonsági felhőjére épülő Netskope Private Access megoldás gyors és közvetlen alkalmazáskapcsolatot biztosít, maximalizálva ezzel a felhasználói élményt.

SECURITY SERVICE EDGE - A Netskope SSE megoldása a Netskope Security Cloud platformján alapul, amely valós idejű adatátláthatóságot, adattranszparenciát és védelmet biztosít, miközben bárhonnan és bármilyen eszközzel hozzáférhetünk a felhőszolgáltatásokhoz, például a webhelyekhez és a privát alkalmazásokhoz. Az SSE lehetővé teszik a szervezetek számára, hogy a munkavállalóikat a biztonsági szabályzatok érvényesítésének felhőközpontú megközelítésével támogassák a gyors és hatékony távmunkában. A Netskope SSE megoldása egységes architektúrát kínál és javítja a felhasználói élményt azáltal, hogy számos különböző biztonsági funkciót egyetlen megoldásba konszolidál.

Hasznos anyagok

Contact form

* Szükséges mező